Különös útitárs
2011.02.24
BKV-n utazni fényűzés. Elsősorban az ára miatt hívom úri huncutságnak.
A luxushoz jár a különlegesség, ami motoron ülve vagy kerékpáron, autó elhatárolt világában nem tapasztalhatsz meg.
Ez történt ma reggel is, a reggeli jógaórára tartva a 291-esen is; a 320 Ft-os világviszonylatban drága jegy ára tartalmazott egy kis extrát.
Ahogy fölszálltam, ismeretlen, elhanyagolt külsejű férfi szólított meg.
Azt kérdte, ismerjük-e egymást.
Határozott nemleges válaszom ellenére - jó emlékezettel áldottak meg - tovább erősködött.
Ezután élénken olyan személyes dolgaimról érdeklődött, hogy mi a telefonszámom, e-mail címem, van-e otthoni számom, hol lakom (utca, házszám), egyedül élek-e stb.
(Kérdésemre elmondta, a telefonszámomra azért van szüksége, hogy elmondja, honnan ismerjük egymást.)
Ezekre a kérdések megadtam a választ. A faggatódzás folytatódott.
Magánéletemre vonatkozó kérdésénél magam is visszakérdeztem.
Nem nős, nem udvarol senkinek, és a láthatáron sincs olyan nőnemű, aki neki tetszene.
Valahogy sejtettem nemleges válaszait...
Hol dolgozom, melyik nap hánytól hányig, és ami különösen tetszett, határozott vagy határozatlan-e a munkaszerződésem.
Életem számos pontja iránt érdeklődött hevesen az idegen.
Bevallom, kissé tolakodónak éreztem a dolgot, mivel azonban nem ártott nekem, rejtegetni valóm pedig nincs, címszavakban beszámoltam.
Udvariasan tudakolódtam, mikor kíván leszállni.
Nincs határozott úticélja, hangzott a válasz.
Beletörődéssel vegyes nyitottsággal adtam meg magam a sorsnak, miután a válaszból arra következtettem, kopóként szegődött a nyomomba, és nem ereszt. Együtt fogunk leszállni. Így is lett.
Gondoltam, jobb ha engedek a sors ilyen megnyilvánulásának.
Így is lett. Együtt leszálltunk, ősrégi telefonját elővéve rámcsörgött, ellenőrizendő, jól írta-e bele a számot.
Megjegyeztem, kíváncsinak tartom, ám ezzel nem értett egyet.
Úgy látszik, ilyen, amikor visszafogott.
A Rózsakert előtt határozott kézfogással adtam tudomására, hogy különös találkozásunk a végéhez ért.
Félúton az út az épület között visszafordulva vettem észre, emberünk hátra arcot csinált, és buzgón igyekezik visszafelé.
Szokatlan.
Vajon mi a tanulság?
Ez történt ma reggel is, a reggeli jógaórára tartva a 291-esen is; a 320 Ft-os világviszonylatban drága jegy ára tartalmazott egy kis extrát.
Ahogy fölszálltam, ismeretlen, elhanyagolt külsejű férfi szólított meg.
Azt kérdte, ismerjük-e egymást.
Határozott nemleges válaszom ellenére - jó emlékezettel áldottak meg - tovább erősködött.
Ezután élénken olyan személyes dolgaimról érdeklődött, hogy mi a telefonszámom, e-mail címem, van-e otthoni számom, hol lakom (utca, házszám), egyedül élek-e stb.
(Kérdésemre elmondta, a telefonszámomra azért van szüksége, hogy elmondja, honnan ismerjük egymást.)
Ezekre a kérdések megadtam a választ. A faggatódzás folytatódott.
Magánéletemre vonatkozó kérdésénél magam is visszakérdeztem.
Nem nős, nem udvarol senkinek, és a láthatáron sincs olyan nőnemű, aki neki tetszene.
Valahogy sejtettem nemleges válaszait...
Hol dolgozom, melyik nap hánytól hányig, és ami különösen tetszett, határozott vagy határozatlan-e a munkaszerződésem.
Életem számos pontja iránt érdeklődött hevesen az idegen.
Bevallom, kissé tolakodónak éreztem a dolgot, mivel azonban nem ártott nekem, rejtegetni valóm pedig nincs, címszavakban beszámoltam.
Udvariasan tudakolódtam, mikor kíván leszállni.
Nincs határozott úticélja, hangzott a válasz.
Beletörődéssel vegyes nyitottsággal adtam meg magam a sorsnak, miután a válaszból arra következtettem, kopóként szegődött a nyomomba, és nem ereszt. Együtt fogunk leszállni. Így is lett.
Gondoltam, jobb ha engedek a sors ilyen megnyilvánulásának.
Így is lett. Együtt leszálltunk, ősrégi telefonját elővéve rámcsörgött, ellenőrizendő, jól írta-e bele a számot.
Megjegyeztem, kíváncsinak tartom, ám ezzel nem értett egyet.
Úgy látszik, ilyen, amikor visszafogott.
A Rózsakert előtt határozott kézfogással adtam tudomására, hogy különös találkozásunk a végéhez ért.
Félúton az út az épület között visszafordulva vettem észre, emberünk hátra arcot csinált, és buzgón igyekezik visszafelé.
Szokatlan.
Vajon mi a tanulság?
Dátum:
Más: elültettem a fodormentát.
Barátsággal:
Ákos
Dátum:
Engem sem még nem hívott a néni:):):)...
Majd egyszer:).
Móni
Dátum:
Örülök a kellemes útitársnak és a kedvező új véleményednek.
Engem nem hívtak eddig, és Téged a néni? :)
Üdv
Ákos
Dátum:
Éppen ma történt, a HÉV-en:):):)
Egy idős hölgy ült le mellém, és kedvesen köszönte, hogy beljebb húzódtam. Kb. 65-70 éves lehetett, de el kezdtünk beszélgetni, így kiderült, hogy már 82! Hű, mondom ezt, hogy csinálja???? Aranyosan mosolygott és nagyon örült, mert eddig azt hitte, hogy csak a férfiak akarnak bókolni a nem látható korára. Szellemileg pedig, mint egy 40 éves...
Addig-addi, hogy elkérte a telefonszámomat!:):)
Érdekelte a masszázs, és megígére, hogy felhív.
Adtam Néki egy szórólapomat.
Hát, Ákos, lehet, hogy néha meg kell adni azt a bizonyos telefonszámot! Igazad van. Saját magamat megcáfolva, amit a lentiekben írtam, igazad vagyon.
További jó szórakozást a tömegközlekedőknek! Van ilyen és van olyan ember, minden esetre örülhetünk, ha szórakoztató ember mellé kerülünk. Véletlenül, vagy nem?:):):)
Móni
Dátum:
Mondták, és akkor helye is volt, kisfiúként. Csakhogy közben felnőttem, és már nem kell aggódni, hogy elrabolnak.
Megértem, hogy aggódsz, de ártó szándékot nem éreztem az illetőben.
Inkább egy magányos embernek tűnt.
Nem szabad leragadni a felszínen.
Mindenesetre az idő megmutatja, jó döntés volt-e. Idáig úgy néz ki, igen.
Barátsággal:
Ákos
Dátum:
Ejnye, ejnye, hát Neked senki nem mondta el kisfiú korodban, hogy óvakodj az efféle idegenektől?
Fogd be a szád és állj tovább, ha ilyen esettel találkozol!
Pontosan az ilyen naív emberek miatt történnek rossz dolgok manapság a világban.
Ne légy már ilyen naív és ennyire segítőkész! A mai világban, nem, nem, nem! És ha adandó pillanatában előrántja a bicskáját, magához ölel és azt jól belédereszti, vagy fenyegetődzvén sok más dologra kényszerített volna?!
Éppeszű, felnőtt ember vagy! Tudjuk, hogy még annál jobban éppeszűbb, pláne a csodálatos memóriád, ugye.
Ákos, hagyj fel eme jóindulatosdidból és légy már sokkal elővigyázatosabb!
Én pl.már évek óta megtanultam Bp. - en közlekedni:
NÉZD:
Fapofa, no mosoly, no reakció, csak előre nézni nyílegyenesen, nem mosolyogni, nem telefonálni, menni előre és kész. Természetesen közben folyamatosan aktívan kifelé figyelni és fülelni.
Ha esetemben van ilyen szituáció, fogom Magam és észrevétlen továbbálok, semmi pfujj, semmi lenézés, tovább megyek.
Óvatosan Ákos!
Ui: a hazugság a magánéletedről nem volt ugyanakkor jó dolog. Belegondoltál abba, és mi van ha ez a szegény csöves máskor, esetleg máshol éppen kiscsaládoddal lát? Képzeld csak el, hogy , hogy megilletődne és sértetvén érezné Magát, mondván: Na tessék, megadta a tel.számát, de hazudott, persze, biztos gondolta, mit akar ugyan ez a félnótás Tőle. De akkor meg miért adta meg a számát?
Dátum:
Gondolom, nőként megtapasztalni effajta élénk faggatódzást jóval kellemetlenebb.
Szerintem egyfajta szegény ördögök ők, aki egy emberi szóra vágynak.
Ezt a támasztó korlátot nem is mesélted, úgy látszik, sisakban kell utazni.
barátsággal
Ákos
Dátum:
Elég merész vagy, hogy még a telefonszámodat is megadtad... :)
Sokat utazván BKV nagyszerű járatain, sajnos ehhez hasonló elég gyakran adatik az ember lányának. Kérdeznek, érdeklődnek és nem lehet Őket hová tenni. Aztán egyszer csak átlépik azt a bizonyos határt és elköszön az ember. Sokaknak csak ennyi beszélgetés jut és az ember, mint tudjuk társas lény. Jó magam is eltünődöm az ilyen eseteken, hogy miért is érdeklődik egy idegen a munkámról, családomról, stb. Azután egy kedves mosoly sok mindent feloldhat ebben a szituációban. Persze érdemes úgy terelni a szót, hogy inkább Ő beszéljen és bőszen hallgatni, mert Őket nem hallgatja meg senki.
Sok szép kalandot Mindenkinek a tömegközlekedés gyönyörű világában. Tanulságos.
Azért Ákos, Te jobban jártál, mint én. Vagy két hete egyik támasztó korlát esett a fejemre a 106-os buszon, egy pillanat kimaradt... A sofőr pedig a végállomáson megkérdezte, hogy hívjon-e segítséget. Akkora már kitisztult az elmém.:)
Szép napot!
Móni