Újra nyertem!
2010.12.18
Köszönöm a szavazatokat, segítségetekkel ismét sikerült megnyernem az idei Presenter of the year elnevezésű versenyt.
Tegnap este tudtam meg Valicskó Ferenctől, aki e rendezvény fővédnöke, hogy a 2010-es Presenter of the year Body and mind elite kategóriában győzelmet arattam.
(Feri szerint egy hajszállal nyertem, bár ez esetemben jelentős előny, tekintve egyméteres üstökömet.)
Ez az egyetlen magyar verseny ebben a műfajban, és nyertese egy évig birtokolhatja a megtisztelő címet.
Ez a legnagyobb elismerés, siker, amit a szakmában el lehet érni - természetesen azon a sikeren kívül, amit a hozzánk forduló vendégek fejlődése jelent.
A verseny nézők szavazatával zajlott, interneten és telefonon lehetett üzenetet küldeni. Előbbiből számítógépenként egyet, utóbbiból korlátlant. A szavazás egy hónapig tartott.
Szóval a győzelmet Nektek köszönhetem!
Mi sem mutatja jobban a verseny színvonalát, mint a másik két kategória győztesen: Rubint Réka és Katus Attila. Réka az év presenter-e lett, Attila pedig az év személyi edzője.
Rövid beszédre is fölkérést kaptam, ami nagyjából így hangzott:
„Kedves Barátaim!
Díjat nyerni nem lehet díj és szervezők nélkül. Ezért először is köszönet illeti a szervezőket és támogatókat.
Engedjétek meg, hogy elmondjam, számomra mit jelent ez a győzelem.
Semmi esetre sem azt, hogy a 19 másik jelöltet legyőztem volna, mert szebb, jobb, okosabb stb. lennék. Mindannyian egyenrangúak vagyunk, csak idén rám szavaztak a legtöbben.
A győzelemre úgy tekintek, mint hivatásom során a hozzám forduló vendégek felé kiárasztott szeretet, figyelem és tudás elismerése, jelképes visszakapása.
Jelentős különbség van a 2008-as győzelmem és a mostani között.
Két éve nagyon akartam nyerni. Ez az akarás azonban izgatottá, nyugtalanná tett, túl komolyan vettem.
A verseny közben azt vettem észre, hogy az értékek, melyekben hiszek (lelki egyensúly, nyugalom, tiszta gondolkodás stb.) szertefoszlanak a becsvágy lángjaiban.
Beláttam, hogy nincs az a cél, amiért föláldozhatnám azokat az értékeket, melyekben hiszek, és melyeket követek. Az út - a hogyan győzni - nem lehet kevésbé fontos, mint maga a cél.
Ezért túlzott becsvágy helyett egy egészséges győzni akarással ötvözött elfogadással indultam a versenyen 2010-ben. Úgy gondoltam, minden akkor alakul a legjobban, ha hű maradok eszméimhez.
Ez az igazi győzelem.
Köszönöm.”

Dátum: 
Zsuzsa, remélem is!
Barátsággal:
Ákos
Dátum: 
Dátum: 
Gerincem "kiegyenesítését" pedig az év elejétöl folytatjuk!
Üdv: Zsuzsa
Dátum: 
Köszönöm mindannyiótoknak!
Dátum: 
Kedves Ákos!
Gratulálok fiam, Endre nevében is-. Nagyon-nagyon büszke vagyok Rád, és arra, hogy Tőled tanulhattam évekig jógázni.
Szeretettel: Nagy Éva
Dátum: 
Nagyon örültem a hírnek , sikeredhez szeretettel gratulálok !
Áldott,békés Karácsonyt kívánok, nagyon jó egészségben és szeretetben.
M a r g i t
Dátum: 
Helló Ákos!
Szívből gratulálok az eredményedhez!
Karácsony ünnepén, boldogságot, békességet,szeretetet és minden jót kívánok!
Jutka
Dátum: 
Szívből gratulálunk a sikeredhez,és egyben áldott,békés Karácsonyt és hasonlóan sikeres Újévet kívánunk!
Magdi és Zoli
Dátum: 
Szívből gratulálok!
Így tovább, kövesd a megkezdett utadat.
Áldott, békés ünnepeket kívánok nektek!
Zsuzsa
Dátum: 
Dátum: 
Szia Ákos!
Gratulálok!
Maradj hű az eszméidhez, még nagyon-nagyon sokáig, hogy tanulhassunk Tőled!:)
Üdv: Móni
Dátum: 
Ezen a fórumon is gratulálok. Kérlek, fogadd külön elismerésemet bátor és őszinte beszédedért.
Baráti üdvözlettel: Anti
Dátum: 
Már nagyon vártuk az eredményhirdetést, és teljes szívből gratulálunk, megérdemelted, méltó ellenfelek között, Ákoskám majd személyesen is megünnepeljük. GRATULÁLUNK!!!!!